Ugrás a tartalomra

Tartalomjegyzék erről az oldalról:

Hálás vagyok

Visszaugrás a navigációra
Az oldal cikkei bevezetőkkel:

Hálás vagyok

Most  nem a hivatásomról, a  kineziológiáról írnék,
most nem azok az emberek ihlettek meg, akik megtisztelnek azzal,
hogy felkeresnek és a legmélyebb bizalmukba avatnak nap mint nap.
Most azok miatt ragadtam meg a klaviatúrát, akik a háttérben segítenek, hogy
minél zökkenőmentesebben tudjam folytatni a munkámat.
Így közvetve ők is hozzájárulnak a sikereimhez és azoknak a sikeréhez, akik
nem adják fel és új utakat keresnek a problémáik megoldásához.
Élmény olyan emberekkel együtt dolgozni, akik maguk is fontosnak tartják s
emiatt becsülettel végzik a munkájukat.
A hozzáállásukból is érzem a mindenség támogatását. Ebből is érzem, hogy jó az irány,
jó a szándék és hogy jó létezni. Nagyon hálás vagyok.
Biztosan sokszor csalódtál már  másokban, de  gondold végig, hátha találsz a környezetedben,
a családodban, a munkádban vagy amikor hétvégén állatkertbe, fagyizni vagy kirándulni mész,
egy egy olyan embert, akire jó szívvel gondolsz.
– Mert kedvesen mosolygott rád
– Mert előre engedett a színházban
– Mert a kasszánál kisegített apróval
– Mert becsületes volt veled
– Mert …..

és most te jössz! Folytasd! És közben ne felejts el lélegezni! Érezz!

Visszaugrás a navigációhoz