Miért fontos, hogy jól ismerd magad?
Az önbizalomhiányunk minden esetben a külvilágtól kapott visszajelzések alapján alakul ki. A személyiségünk gyermekkorunkban formálódik a legtöbbet a szülői, nevelői visszajelzések alapján és jó esetben ezek fogják lerakni az önbecsülésünk alapjait is. Az önismeret azért fontos, mert annak birtokában tudjuk magunkban a helyére tenni a külvilág visszajelzéseit.
Az önbecsülésünk lehet eltúlzott, ha gyermekkorunkban folyamatosan, akár érdemtelenül is állandóan dicséretekkel halmoztak el. Ezáltal az az érzésünk van, bármiről is legyen szó, hogy mindent tökéletesen csinálunk és tulajdonképpen mi magunk is hibátlanok vagyunk.
Az önértékelésben a sorselemzés is a segítségünkre lehet
Alacsony lehet az önértékelésünk, ha szinte kizárólag negatív kritikákat kaptunk gyermekként és emiatt már inkább nem is kezdünk hozzá semmi új dologhoz, mert úgy gondoljuk, úgysem sikerülhet. Folyton azon küzdünk, hogy megfeleljünk másoknak és az önbizalmunk minden esetben a mások véleményétől függ. Ha pozitív értékelést kapunk azt nehezen fogadjuk be, szinte el sem merjük hinni. A negatívat bezzeg igen, hiszen ahhoz hozzászoktunk már. Sorselemzés révén megtudhatjuk hogyan lépjünk ki ebből.
Az alacsony önértékelés alapjai gyermekkorban alakulnak ki, de folyamatosan változik, a személyiségünk fejlődésével párhuzamosan, a minket ért hatások alapján. Az önbizalomhiány lehet állandósult vagy átmeneti is. Az állandósult önbizalomhiány már gyermekkorban kialakul elsődlegesen a szülők és a pedagógusok értékítéletei alapján. Ha ezek a visszajelzések folyamatosan negatív tartalommal bírnak, ezzel tökéletes táptalajt kínálnak az alacsony önértékelésnek.
Tartsunk tükröt magunknak
Az egyik ilyen helyzet, amikor folyton mással hasonlítják össze a gyermeket és ő mindig a rosszabb, a másik gyermek pedig a követendő példa. Az sem szerencsés, ha a szülő a saját önbizalom hiányát adja tovább a gyermeknek. Tartsunk tükröt önmagunknak, és ha úgy érezzük, van, ezzel dolgunk akkor kérjük szakember segítséget vagy vegyünk részt egy önismereti tréningen.
Az, hogy megfelelő önismerettel rendelkezzünk nemcsak saját magunk miatt fontos, egyáltalán nem mindegy mit teszünk a gyermekeink érzelmi tarisznyájába. Amit mi nem tudunk beletenni, mert talán mi sem kaptuk meg azt vagy saját magának kell majd megszereznie vagy egész életében önértékelési problémákkal fog majd küzdeni. Igyekezzünk reflektorfénybe tenni az értékeit és segítsük abban, amiben kevésbé jól teljesít.
A felnőtt példamutatása mindennél fontosabb
Az önértékelés alakulásában nagy szerephez jutnak az iskolai sikerek és kudarcok. Az ok nélküli csúfolás, kirekesztés mély sebeket ejthet a gyermek önbizalmán. Ezekben a helyzetekben nagy a felelőssége a közösség tagjainak, gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt. Szemet hunynak vagy jelentéktelennek tartják ezeket az incidenseket vagy megvédik a gyengébbeket, csírájában elfojtva a verbális vagy akár fizikai erőszakot. A felnőtt példamutatása mindennél fontosabb. A gyermek minden esetben valamilyen mintát követ és rajtunk múlik, milyen példát teszünk a szeme elé.
A gyermek nevelése során fontos, hogy mindig a tetteiket a viselkedésüket értékeljük és a teljesítményük javítására biztassuk őket, sohasem a személyüket bíráljuk, mert az lerombolhatja az önértékelésüket. Átmeneti önértékelési zavart okozhat egy életmódbeli változás, költözés, iskolaváltás vagy egy kapcsolat megszakadása, amely miatt egy megfelelő önismerettel rendelkező személy is belekerülhet az alacsony önértékelés hibájába. Ezt az idő múlása, az események feldolgozása a legtöbb esetben helyreteszi.
Az alacsony önértékelés jelei lehetnek:
Némi önismerettel könnyen felismerhetjük az alacsony önértékelést.
- Kevés önbizalom
- Szorongás váratlan, szokatlan helyzetekben
- Másokat magas polcra teszed, magadat leértékeled
- Azt gondolod, neked úgysem sikerül, bármit is szeretnél
- Érdemtelennek tartod magad valami többre és jobbra
- Azt gondolod értéktelen vagy
- A mások pozitív értékeléseit magadról nem hiszed el és nem tudod befogadni.
- A rosszat, a nehézséget látod meg mindenben.
Ha listából bármelyiket vagy többet is érvényesnek érzed magadra vonatkozóan önismereti munkával az önértékelésed javításával megváltoztathatod. Megfelelő önismeret birtokában nemcsak saját magadat leszel képes jobban elismerni, hanem mások értékét is könnyebben észreveszed majd.
Az önértékelés fejlesztése időigényes feladat
Az önértékelés fejlesztése hosszútávú feladat, nem elég hozzá néhány nap. Meg kell ismerned és el is kell ismerned a képességeidet, a korlátjaidat a jó és a kevésbé jó tulajdonságaidat, mert ezek összessége alkotja a jelenlegi személyiségedet és az önértékelésed ez alapján tud változni, fejlődni. Ebben az analóg terápia is a segítségünkre lehet.
Az alacsony önértékelés fejlődése önmagad jobb megismerése útján következhet be, amelyhez segítségül hívhatsz önismereti könyveket, kérheted coach segítségét vagy jelentkezhetsz önismereti tréningre. A legfontosabb, bármelyik utat is választod, hogy ismerd el a saját értékeidet, képességeidet, a korlátjaidat és ezek alapján értékeld saját magadat mások véleményétől függetlenül.