Csend

Ember!
Éjszakánként elsuhan feletted valami.
Érzed? Hallod? Látod?
Kezem homlokodra téve, hűs áramlat száll,
S a nyugalmat pillád mögé csenem.
Csendes, alélt álom befogad, átölel, 
S te sóhajtva bólintasz igent-t. 
Pedig szíved vágya még nem teljesült.
Hogy is engednéd ki kezedből a gyeplőt, 
Hisz oly sok még a tett, fele munka sincs kész.
Állj! Töröljük az éjt.
Legyen mindig nappal! Örökifjú vér kiáltson szabadságot, emlékeket,
mit nem rejt a feledés sötétje, az álom mélasága.
A zengő akarat még ott ül ajkadon fohászba kövülten, 
De szemed húnyva,  már más világokat kémlel szüntelen.