Választanunk kell a biztonság és a céljaink között?

Ha nem vállalom a sebezhetőségemet…
1)  sokszor lesz
olyan érzésem, hogy lemaradok valamiről,
(mert azt hiszem, hogy akkor vagyok jó, ha minden élményben részt veszek)

2)  sokszor fogok csapódni emberekhez,
sokszor fogok sodródni az árral
(mert azt hiszem, hogy akkor vagyok jó, ha mindenkihez képes vagyok 
kapcsolódni)

3)  sokszor fogom azt érezni, hogy kezdőnek lenni valamiben és tanulni valami újat,
vagy kipróbálni magamat valamiben ciki.

4)  sokszor fogom azt érezni, hogy mindent tudnom vagy értenem kellene,
(ezért gyakran leszek szégyenbe hozható). A kineziológus segíthet ezeknek a megoldásában. 

Minden mögött a szeretet, az elfogadás és a támogatás  iránti igényem rejlik.
Pedig a boldogság mindig a már ismert kereteimen kívül van,
a személyiség biztonságra vágyik, a lélek bennünk pedig kihívásokra.
És ez óriási feszültséget okoz bennünk.
A boldogság nem más, mint saját árnyékaim, gátjaim átlépése.
A biztonság iránti igényünk a mások általi befogadottságra törekszik,
legszívesebben a parton maradna.
A valódi sebezhetetlen lelkünk pedig át akarja úszni az óceánt.

És sokszor azt hisszük emiatt, ha a céljaink felé úszunk, elveszítjük a kapcsolatot
azokkal, akik a legfontosabbak nekünk, mert lehagyjuk őket.
És bizony sokszor a számunkra legfontosabbak is visszahúznak minket.
A barátok, akik véleményt formálnak, házastársak, akik feleslegesnek titulálják a
céljainkat, szomszédok, kollégák a negatív tapasztalataikkal.
S így lassan és csendben lemondunk az álmainkról és elhitetjük magunkkal,
hogy túl sok csalódást okoznánk a környezetünknek,
ha kitartanánk az álmaink mellett.
Azt hisszük, hogy választanunk kell a biztonság és a sikereink között.
Ezt hívjuk fekete -fehér látásmódnak.
Az elme képtelen elhinni, hogy a sikerért szeretet és elismerés jár.
S persze ezt a működést is megtanultuk sokkal -sokkal korábban.