Én, a millióból egy …
Rohansz valahová, csak a fél lábadon van cipő, uzsi morzsák a szád szélén még, kezedben a sonkás szendvics, sál repül utánad, mert fél óra múlva ott kell, hogy legyél a megbeszélt helyen. Szaladni kell, tenni kell, menni kell! Hisz belőled csak egy van!
Nekem kel fel a Nap!
Kisebb korban, a gyerekek sokáig hiszik, hogy a Napocska azért megy aludni, mert ők is aludni mennek, s azért kel fel, mert ők felkeltek.
Természetes, hogy a virágok miattuk nyílnak, az a kutya csak nekik ugat és a barack a fán is csak neki szép és ízletes.
Gyermekként ez a naiv egoizmus még teljesen természetes és magától értetődő. Amikor elesik, az egész család föléje tornyosul, hogy segítsen neki és orvosolja a bibit, enyhítse a testi – lelki megrázkódtatást. S persze ha két vagy több testvér van a családban, a kicsi is kap ajándékot, ha a nagyobbak ünnepelnek.
Felnőttkori egoizmus
Felnőve egyre több lesz a feladatod, egyre több a tennivaló, egyre több az elintéznivaló, sokszor egy időben és rövid időn belül kell megoldanod a fennálló helyzeteket. Sikeresen oldod meg és ez jól eső büszkeséggel tölt el. És ez így van rendjén. Fontos ember vagy, számít rád a céged, mert csak te tudod a statisztikát, számít rád a családod, mert megígérted a lányodnak, hogy segítesz neki Húsvétra lerajzolni, hogy hogyan zajlik a készülődés nálatok. Ez volt a házija. Megígérted a párodnak, hogy kettesben elmentek vacsorázni egy kis hangulatos étterembe. Rád épül a család, az otthon melege és rendje immáron a te felelősséged, az irányítás pedig a te kezedben van.
Maximálisan jól akarod csinálni! Mindent beleadsz.
Persze néha megtapasztalod, hogy veled is történhetnek „rossz dolgok”, de úgy igazából nem akarsz hinni benne. Sejted, hogy maradhatsz állás vagy társ nélkül, hogy bekövetkezhetnek fájdalmas tapasztalatok is az életedben, de ezeket a sejtéseket mélyen magadba temeted. Nem akarsz tudni róluk.
Aztán persze lehet, hogy emiatt szorongani kezdesz, de már nem is tudod, hogy miért. Elfelejtetted.
Idős kori depresszió
Ha addig nem is foglalkoztál magaddal, az elnyomott érzéseiddel, idősebb korban mindenképpen szembesülsz az elmúlás félelmével, hogy egyszer vége lesz és jönnek utánad mások.
Na most akkor pótolhatatlan vagy, vagy sem, jön az aktuális kérdés.
Egész életedben azt tanultad, hogy nélküled senki nem menne semmire. Te vagy a család összetartó ereje, a főnököd jobb keze, a gyermeked legfőbb támasza és a párod egyetlen, valamire való bizalmasa. S akkor egyszer csak meg kell élned, hogy a tanultakkal ellentétben mégsem vagy pótolhatatlan. S akkor szokott elhangozni a Miért pont én? Miért pont velem?
Maradjon időd élni!
Előbb vagy utóbb kénytelen leszel szembesülni azzal, hogy ez a kérdés a naiv gyermeki egóból fakad, aki nem tudja látni, hogy a csillagok már azelőtt is az égen voltak, mielőtt még ő megszületett. Sokan éltek már, rengeteg víz lefolyt a Dunán, mire ő meglátta a Napot. Nem tudja látni, mert nincs annak tudatában, hogy 8 milliárd embertársával osztozik a Föld bolygón.
Az egyetlen épeszű mondat tehát a kérdésre: Miért ne pont te?Fontos tudatosítani ezt, hogy a fájdalmas eseményeket az életünkben szelídebben tudjuk kezelni és adott esetben bátran kérjünk külső segítséget szakembertől, aki ismeri a lélek mélységeit és az elme működésének mechanizmusát. Érdemes tehát tudatosítani, hogy az életed állomásain felvett szerepek egyszer le fognak járni és szükséged lesz egy olyan biztonságra, melyet a külvilág semmilyen módon nem vehet el tőled és nem befolyásolhat. Ez pedig az elméd mögött a VALÓDI LÉNYED ölelő biztonsága.
Ez pedig maga az ÉLET! Ami soha nem fogy el.
Ha ezt megéled, akkor mersz bátrabban élni!
Hisz már tudod, hogy nincs veszíteni valód!Ha kíváncsi vagy rá, hogy miért is élsz!
Mi a motivációd az életedre..
Ha már nem akarsz a sötétben tapogatózni, hogy merre is menj és
mit kezdj magaddal.