Ugrás a tartalomra

Tartalomjegyzék erről az oldalról:

Agyunk rejtélyes titkai

Talány

A verebek újra szállnak

Oly jó!

Izzás

Égi vadak

Visszaugrás a navigációra
Az oldal cikkei bevezetőkkel:

Agyunk rejtélyes titkai

Hihetetlen, de igaz információk az agyról. 100 milliárd idegsejtünk van, ez pontosan a Föld és a Hold közötti távolság. 100 milliárdnyi információs egység van az agyban, mely percenként több milliárd reakcióra képes. Az agynak nincs időérzéke MÚLT – JELEN – JÖVŐ-t egyszerre érzékel. Agyunk képekben gondolkodik. Önmagában képet nem raktároz, minden képhez társít érzelmet is. […]

Részletek

Talány

Ki vagyok én? Én egy kép vagyok S a képen csillagok s egy lény… Semmi más ez vagyok én! Hát ki vagyok én? Egy fa s annak gyökere, S a lombnak minden levele, ez vagyok én. De ki vagyok én? Az óceán s annak minden cseppje, A végtelen… A világ tiszta csendje A tajtékhullám mérnöki […]

Részletek

A verebek újra szállnak

Veres a hajnal,látom még a Holdat, hol a fekete,széles kráterek húzódnak. A Hold a sírba készül,mert a vérnarancs gyümölcs héját hámozva felkínálja ízes gyümölcshúsát. S a lé csak csorog a Földre le, hol a szürke verebek várják mind Őt, Mint anya a kis tekergőt, mint fiú a lányt, mint vak szem a szivárványt. A verebek […]

Részletek

Oly jó!

Oly jó, hogy tudok sírni s nevetni is úgy szívből – igazán! A könnyek vége a feloldozás – pajkos vigyor az idő grimaszán. Lelkem a béke – nyugodt és szép, mákgubót szájában ízlelgető csecsemő, Vagy holdas éjjel a néma – méla, síri temető. Nincs harc,sem kétely, mely e békét megszegi, Ó Te halhatatlan óriás, Te […]

Részletek

Izzás

Szitáljon eső, hulljon a hó! Kiáltsuk hangosan Hó Halihó! Merüljünk együtt térdig a sárban, S gyönyörködjünk a szivárványban. Éjre jő nappal, s nappalra éj, A Mindenség egyszer végleg hazatér. Lépkedjünk kecsesen, mint gazella lába, S szökelljünk magosra, az égi parázsba. Templomi kórus ritmusra dobban. A szerelemtől a szív lángra lobban.

Részletek

Égi vadak

Vörös oroszlán a Jégtenger közepén, Szaturnusz – gyűrűk övezte tájon, Fogait kék nyúlra csattintva pihen narancs rónaságon. Tejfehér mókusok szökellnek kráterről – kráterre. Körbe – körbe végtelenbe, egyenest sehonnan – semerre.

Részletek

Visszaugrás a navigációhoz