Remélem, ezzel az írással hatással leszek megannyi sorstársamra, és közvetve ugyan, de mások gyógyulásához is hozzájárulhatok.
Neked pedig nagyon köszönöm a találkozást, rengeteget segítettél.
A pozitív változásokat már most tapasztalom a közérzetemen, a magabiztosságomon és legfőképp az energiatartalékaimon.
Úgy érzem, mintha egy mázsás súlyt vettél volna le a vállamról.
Kiváltképp tetszett az, hogy eddigi kineziológusokkal kapcsolatos tapasztalataimmal
ellentétben nem csak a pozitívumokat emelted ki, hanem őszintén elmondtad azt,
amire az eszközeid rávilágítottak. Nem kerteltél, és ami a legfontosabb, valóban konstruktív tanácsokkal láttál el.
Ezt nagyon nagyra becsülöm benned, többek között ettől éreztem igazán hasznosnak ezt a találkozást.
Én általában bárkit meg tudok cáfolni, mindenre megtalálom a magam magyarázatát,
és teljesen reálisnak tűnő érvekkel alá is tudom támasztani a magam vélt vagy valós igazát.
Így nagyon ritka az, hogy bárkitől is reális visszajelzést, szembesítés t kapjak, és olyan tanácsokat,
igazságokat, amelyeket elfogadok, és megfontolok. Tényleg nagyon elgondolkodtattál, nagyon rám fért már.
Az én történetem:
Hosszú hónapok óta tartó általános szorongásomra megoldást remélve kerestem fel Ágit.
Az utóbbi időben egyszerűen úgy éreztem, akárhogyan is próbálom a saját kezemben tartani a
kontrollt az életem felett, mégis volt bennem egy számomra megmagyarázhatatlan tudatalatti fék,
amely aktiválódott, és átvette fölöttem az irányítást, ha megoldandó feladatok jöttek szembe az utamon.
A dolgok odáig fajultak, hogy az irányítás folyamatosan csúszott ki a kezeim közül, és a
sok kudarcot látván egyre rosszabb lett a közérzetem, fásultabbá, motiválatlanabbá és
minden eddiginél túlterheltebbé váltam, bár ezeket a tüneteket még magamnak sem akartam bevallani.
A külvilág felé persze megpróbáltam egy vidám álarcot felvenni, remélve, hogy mások nem veszik észre,
milyen mélységű csatákat vívok éppen. A nehézségekkel szemben is megpróbáltam ezt a pozitív álarcot
magamra ölteni, bízva abban, hogy a dolgok majd megoldódnak maguktól, hiszen általában én vagyok az,
akihez tanácsért fordulnak az emberek. Természetesen a problémáim nem oldódtak meg maguktól,
mint ahogy azt reméltem. Én pedig a sok kudarc láttán elkezdtem egyre rosszabbul érezni magam,
úgy éreztem, hogy szép lassan elkezdtem lefelé zuhanni egy bizonyos lejtőn, amelynek végeláthatatlan a mélysége.
Ezeknek a problémáknak a hatása érződött életem megannyi terültén: csökkent a hatékonyságom
a munkám terén, még az átlagosnál is alacsonyabb szintet ütött meg az önbizalmam, és úgy éreztem,
hogy képtelen vagyok megtenni bizonyos dolgokat.
Aztán eljött az a pont, amikor már igazán elkezdett fájni a saját kálváriám.
Ekkor döntöttem úgy, hogy a kineziológia által kezdem el keresni a kiutat.
Ági személyében egy hihetetlenül intelligens, empatikus és őszinte segítőt ismertem meg,
akit rendkívüli módon megszerettem, és nagyra értékelem a segítői lét iránti lelkesedését,
folyamatos tanulási vágyát, nyitottságát. A kezelés során úgy éreztem, mintha belelátna a lelkembe,
igazán konstruktív tanácsokat kaptam tőle. A kineziológia eszközeit használva
Ági gyorsan rátapintott a problémáim gyökerére, és számomra is meglepő,
de igazán helytálló összefüggéseket tártunk fel velem kapcsolatosan.
Az én esetemben a feszültséget keltő szorongás testi tünetei már az oldásokat
követően alábbhagytak, és a kezelés óta sem tértek vissza. Reggelente sokkal
kipihentebben ébredek, szabadabban mondom ki a véleményem,
és a céljaim elérésével kapcsolatos önbizalmam is új szárnyakat kapott.
A problémák elfojtása és a pozitív gondolkodás között hajszálvékony az átmenet,
amelyet nem könnyű érzékelni. Azonban a kellemetlen igazság az,
hogy az önmagunkkal való őszinteség elengedhetetlen az életben,
hiszen előbb vagy utóbb úgyis szembesülnünk kell tetteink,
szokásaink és hozzáállásunk következményeivel.
Akármennyire is vonzó alternatívának tűnik jelenleg a struccpolitika,
a problémák elöl hosszú távon nem bújhatunk el, hiszen az élet
gondoskodik arról, hogy egyszer szembesüljünk velük.
Minél később történik meg ez a szembesülés, annál fájdalmasabbak lesznek a következmények.
Így hát minden sorstársamat arra bátorítom, hogy merjen végre felébredni,
és merjen szembenézni a realitással, lépjen a megoldás érdekében, amíg nem késő.
Lehet, hogy eleinte fájdalmas lesz a szembesülés,
de később meg fogja magának köszönni ezt a bölcs lépést.
Tényleg nagyon köszönöm az őszinteségedet és a munkádat.
Üdvözlettel: Andi
