Vers magamnak

Belső harcaim csitulni látszanak.
Kifogytam már.
A múlt méregpoharával végeztem végleg.
Lassú táncommal végre hazaérek.
Túl minden ellentmondáson a béke ajtaja nyitva áll.
Mindünket vár a terített asztal.
Kinőttem temérdek ruhámat, szerepeim álarca mögött vár
az ÖRÖK ÉN.
Szépségétől térdre borulok, dallá, verssé lesz bennem a szó.
A rím, a sallang már nem érdekel, csak a valóság hódíthat el.
Táncommal táncodba, versemmel versedbe olvadok,
eggyé leszünk, összeforrott lelkek.
Nem kérek semmit, csak mit kaphatok,az pont elég nekem,
hisz látva látom, hogy mi kell.
Vihartól nem kérek Napsütést, csillagtól kérem, hogy ragyogjon.
Áldást bőségben osszatok, idelenn híja van, porban tipródnak az angyalok.
Szólok harsonámmal, ébredni hívom testvéreim,
Halleluja, hiába borul őszbe fürtötök,
Ma még Léthe folyójában újra megfürdötök.

Visszaugrás a navigációra

Szólj hozzá!

2 hozzászólás a “Vers magamnak” című cikkhez.

  1. Tischler Mária szerint:

    Ágika, nagyon komolyan mondom gyönyörűek a verseid!!!

    Meg kéne jelentetni mindet!!!

    Puszi!:))

    Marcsi

Szólj hozzá

Visszaugrás a navigációra

Visszaugrás a navigációra