Szentség nélkül

Szentség, azaz a szent lélek  nélkül elveszünk a polaritás mélységeiben.
Az, hogy mennyire becsüljük, tiszteljük és szeretjük magunkat, bizony a korai családi mintákon  múlik.
Ahogy ők tiszteltek bennünket, ahogy ők bántak velünk, mi is úgy bánunk magunkkal.
Generációkra visszamenőleg a legtöbb sérülés abból adódik, hogy nem léleknek, de tárgynak lettünk kezelve, akiből a legjobbat igyekszik kihozni a szülő. Megtanultuk hát elfojtani a lelkünket, a legbelsőbb érzéseinket, nem mutattuk ki, de belül sírtunk, sőt bömböltünk, mint vérző oroszlánok. Elfojtottuk velünk született empátiánkat a másik ember felé és helyette ösztönösen mi is eszköznek kezdtük látni őket a saját boldogságunk eléréséhez.
Csakhogy ez a boldogság nem lehet valódi, mert csömört okoz, hiszen valódi kapcsolatok ezzel a belső űrrel nem jöhetnek létre. Ha már nem szent a másik lénye, nem alakulhatnak ki tiszta kapcsolódások, közösségek, családok, ahol képesek vagyunk saját szükségleteinket alárendelni és igazodni mások szükségleteihez. Ha nincsenek szent közösségek, nem lesz szent az élőhelyünk sem, a testünk sem, hiszen használjuk, eldobjuk  és továbbmegyünk. Ha pedig nincs szentség, pótcselekvésekbe kezdünk és így torzul el a lélek.
Emlékezz!

Visszaugrás a navigációra

Szólj hozzá!

Szólj hozzá

Visszaugrás a navigációra

Visszaugrás a navigációra