Rend a lelke mindennek

A nagy  melegben legtöbbünknek jártányi ereje sem volt.
Gondolkodni sem volt erőnk, nem hogy nagytakarítani,
rendet rakni magunk körül a házban, a lakásban, a kertben.
A nagy rendrakás és lomtalanítás ideje javarészt sokunknál őszre esik.
Sokan még a tél beállta előtt szeretnénk megszabadulni a felesleges kacatoktól, ruháktól, bútoroktól, ilyenkor átnézzük a cipős szekrényt és elpakoljuk a nyári cipőket, ruhákat, helyet adva ezzel a téli holmiknak. Ennek is megvan a maga bája, de biztosan mindenki volt már úgy, hogy nem vitte rá a lélek a rendrakásra és motiváció híján csak a legszükségesebb dolgokat végezte el maga körül. Nálad is van otthon egy – egy olyan sarok, ahol nehezebb rendet tartanod, mint a lakás többi részein?
Vajon miért?
Utána gondoltam ennek a kérdésnek és remek beleérző képességem segített rávilágítani ennek a rendrakásra való képtelenségnek a mögöttes lélektani okára.
Nézzünk most a paraván mögé, annak a felszínes magyarázatát elhagyva, hogy egyszerűen lusták vagyunk vagy nincs időnk. A lustaság egyébként is motiváció hiánya, tehát nem feltétlenül velünk van a baj, hanem talán nagyobb bennünk a félelem, mint az elszántság egy dolog megtételére és ezért halogatunk valamit elintézni.  Mivel, hogy a cikk is saját tapasztalat nyomán íródik, a rendre való képtelenség a lakás egy bizonyos zugában engem sem kerül el.
Ezért is gondoltam arra, ha szavakba öntöm e képtelenség okát, azzal a figyelmem fókuszába állítom és prioritássá változtatom, jelzésként a tudatomnak, mint ami már nem tűr halasztást, muszáj megtörténnie.
Sokszor ugyanis minden más fontosabb, mint a rend, pedig nem is tudjuk, hogy van, amikor az életünk számos fontos történése azért tolódik el, mert elfelejtettünk valahol rendet rakni, megakasztva ezzel azt az áramlást, mely előreviszi életünket. A káosz, legyen mégoly kicsi is a lakásban, azt üzeni a tudatunknak, hogy minden jól van úgy, ahogy van, nem szükséges semmit elmozdítani, megváltoztatni. Ez sokszor hatalmas félreértés, ezzel halogatjuk a szembenézést és az életünkhöz szükséges energiát jócskán beapasztjuk. Amikor mégis harcba indulunk a rendért, az a tudatunkban tényleg harc lesz, mert minden mozdulattal a jövőnk felé lépünk, el a múltunktól, egyre messzebb. Minden egyes kidobott papír, elpakolt toll, jegyzet vagy könyv, bezacskózott nadrág vagy bedobozolt cipő azt az üzenetet közvetíti a tudattalanunknak, hogy már nincs szüksége a múltunk darabjaira. És ugye tudjuk, hogy minden egyes darab, a lakás vagy ház minden egyes tárgya  érzelmeket és élményeket takar. Agyunk tökéletes raktárában, ki tudja mi óta tárolja nem csak a tárgyakat, de a hozzájuk fűzött érzelmeket, személyeket és történéseket is.
Ha agyunk megszokott egy képet a falon, egy vázát az asztalon vagy egy kanapét a sarokban és azt valamiért eltávolítjuk, agyunknak nem kis trauma önmagában a változás feldolgozása.
Sokszor a kineziológia konzultáció keretében feltárt tapasztalatok jól mutatják a probléma hátterében lévő szimbolikus történéseket.
Egy hölgy kliensem például arról számolt be, hogy rendszeresen rengeteg élelmiszert vásárol és benne hagyja a hűtőben egészen addig, amíg megromlik az étel. A feltárás mélyebbre vitt, egészen a kliensem által átélt abortusz témájáig. Lelki síkon a képtelenségének mélyebb okai voltak, mint amire tudatos fejjel gondolt volna.
Vagy egy másik esetet alapul véve, ahol az illető hölgy képtelen volt az íróasztalán rendet rakni, a feltárás közben arra eszmélt rá, hogy a jelenlegi lakásában az íróasztal egy korábbi lakásnak ( ahol a családjával élt)  pont azon a helyén van, ahol édesapja szobája volt, annak íróasztalával és lelki szemei előtt megjelent, hogy a két íróasztal pontosan ugyanazon a helyen áll.
A hölgy megértette, hogy édesapjához fűzött mélységes szeretete és az, hogy gyermekként sokat kellett nélkülöznie őt, nem engedte, hogy változtasson a saját íróasztalán.
A tudatalattija közbeavatkozott és nem engedte, hogy az „új rend” megteremtésével úgy szólván eltörölje a „régi rend”, régmúlt és önnön gyermekkora emlékeit.
A rend rakás mindkét feltárt esetben egyenlő azzal, hogy megsemmisítem egy korábbi énemet és az énemhez fűződő mély és fájdalmas kapcsolódásaimat.
Mindkét esetben  fájdalmas hiányok megszüntetését célozza meg a rendrakás, emlékek, szeretetkapcsolatok megsemmisítését és az egó – tanult személyiségünk  – ezért mindent bevet, hogy megakadályozza az új rend, azaz a saját rendünk, életünk megszületését, ami egyben az újjászületésünk, saját énünk újra megszülése lenne. Az egó pedig ezt nem hagyhatja, mert fájdalmas tapasztalatokból jött létre, ez az anyaga, amiből szövődött.
Az egó – személyiségünk ugyanis összemossa a fájdalmat a szeretettel, mert nem tudja, hogy ha a fájdalmat leveszem az élményről, kapcsolatról, a szeretet örök érvényűen megmarad.
A hűtőből megevett  minden egyes darab élelmiszer törölhetné a fájdalmas bűntudatot, hiszen azt szimbolizálja, hogy jogom van élni, bármit is tettem.
Az asztalról elpakolt minden egyes tárgy azt üzenné, hogy tehetek magamért, nem vagyok kiszolgáltatva apámnak és az iránta érzett sóvárgó szeretetéhségem már nem befolyásolhatja  a jövőm alakulását és a boldog párkapcsolatban élésem lehetőségét nőként.
Gyermekként sokszor vagyunk kiszolgáltatva a szüleink, nevelőink irántunk tanúsított érzéseinek, ebből szűrjük le azt az „énképet”, amiről aztán teljes meggyőződéssel hisszük, hogy azok vagyunk mi. Az új rend  – az elajándékozott szoknya, nyaklánc, nadrág vagy kabát – amiben randiztunk, a partnert is elmossa a tudatunkból.
És akkor ki leszek, ha üres lesz az asztal? Ki leszek, ha nincs már meg az emlék?
Ki leszek, ha már nem azon a kanapén alszom? Akkor mihez kezdek?
Ezért van, hogy sokan alig várják, hogy egy „új énük” születhessen és igyekeznek minden régitől megszabadulni, míg mások, a ragaszkodóbbak vagy a tudatalattijukban több fájdalmat raktározók elkerülik vagy halogatják az „új én” megszületésének lehetőségét.
A gyors megszabadulás sem biztos, hogy harmonikus, ha nem történik szembenézés.
Szóval, nézz körül, hol van már régóta káosz és tudd, hogy nem kisebbre vállalkozol, mint harcba szállsz a múltad alakjaival és történéseivel. Így könnyebb lesz erőt venni magadon, mert ott lesz előtted a cél, hogy újjászüless. Az esélyre fókuszálj, amit megadsz magadnak minden egyes tárgy kézhezvételével . Sok erőt és sikert neked!

Visszaugrás a navigációra

Szólj hozzá!

Szólj hozzá

Visszaugrás a navigációra

Visszaugrás a navigációra