Vakfoltjaink és felelősségünk

Nyilván mindannyiunknak vannak vakfoltjai,
olyan viselkedési területeink, attitűdjeink, amikre nem látunk rá tisztán,
olyan játszmáink, amiknek elsődleges célja  a szeretet elnyeréséért működik bennünk.
Nincs olyan ember, aki ha vét egy helyzetben valaki ellen, elsődleges lépése ne az volna, hogy igyekszik saját magát és tetteit megmagyarázni, elbagatellizálni, hogy ne kelljen szembenéznie azzal, hogy fájdalmat okozott. Hiszen a lelkében mindenki igyekszik jó lenni és jónak érezni magát, jónak láttatni magát embertársai között.
Ezek nagyon korai tapasztalatok, szülőktől, előző generációtól átvett minták, hogy ki hogyan nyerte el a szeretetet vagy ki hogyan úszta meg azt, hogy vesztesnek érezze magát egy adott kapcsolatban.
Senki nem mentes a sérülésektől. Igen, beteg a lelkünk, mert a hozott karmánk, a látott és átvett családi minták és az ezekre adott téves reakcióink megbetegítették.

És az élet abban segít, hogy rálássunk ezekre a mintákra.
Az élet, más néven Isten postásokon keresztül dolgozik,
akiknek a szájába adja a mondatokat, a közölni valót felénk.
Persze nem mindig vagyunk tudatosak, hogy felismerjük ezeket a nekünk szóló információkat.
De mi is kell ehhez? Tudatosság és felelősség vállalás.
Mindig jó akartam lenni és megtapasztaltam, hogy nem vagyok az.
Megtapasztalni  a dühömet, a haragomat elképesztően felszabadító volt.

Eddig mindig azon dolgoztam, hogy ne bántsak meg másokat.
Nem hazudtam, csak szorongtam.
Csak hogy egy megbántottság esetén nem az fog izgatni,
hogy a másik vakfoltja vagy szándékos tette okozta e bennem a fájdalmat,
hanem azon fogok dolgozni minden erőmmel, hogy elkerüljem a további sérülésem lehetőségét.
A konfliktusok nem felvállalásának eredete
lehet például az, hogy nem vagyok hajlandó felismerni, hogy fájdalmat okoztam, ezért úgy működöm, hogy nem mélyülök el a kapcsolataimban, így  sokkal könnyebb úgy elengedni egy kapcsolatot,
hogy benne sem voltam igazán, megúsztam a sérülés kockázatát, ezért nem is értem, nem érzem át, hogyan okozok fájdalmat másoknak, hogyan hozom őket tehetetlenségi helyzetbe, s már csak a végstádiumban találkozom azzal a haraggal, amit egészen addig szeretettel és megértéssel próbált kezelni a másik fél irányomban.
A kulcs minden esetben a saját sebezhetőségünk, gyengeségeink felvállalása.
Aki mindig nád akar lenni, erős és nyertes, azt éreztetve, hogy minden probléma, emberi gyengeség felett áll, azt egy nagy zivatar vagy felhőszakadás letöri, káoszban találja magát, ( sebzett lényekkel körbevéve)  míg, aki megadja magát a forgószélnek, azaz elfogadja és felvállalja a sebezhetőségét, a gyengeségeit, a vihar után épségben és egyenes gerinccel áll, mert nem akarta megóvni magát a veszteség tudatának fájdalmától.
A lélekhez a legközelebb az érzelmeink állnak, a megélt és felvállalt érzelmeink adják a valódi biztonságot a létben.
Ami körülöttünk van nem üres, de maga a lélek és tudatos.
Minden korábbi esemény és történés hordozója. Ezért ami történik körülöttünk, az a lelkünk kivetülése.
Nem vehetjük félvállról a lelkünk lényeit, mert a tudat maga értő és érző közegként minden lenyomatot őriz a múltunkból és persze teremti a jövőnket.

Nem bagatellizálhatom le a többiek érzéseit, úgymond, nincs közöm hozzájuk, mert a sötét, a jin és yang alapelveként része nem csak az életünknek, de a lényünknek is.

Ezért a legfontosabb a buddhizmusban az  együttérzés minden lénnyel.

Ám ez az együttérzés nem üres, hanem  Jézus, a legutolsó  mester tanítása nyomán – egy vagyok veletek, sőt a tanítványaim lábát is megmosom, hisz értük jöttem – ez a szent alázat.

És ebben az alázatban tud a szív valóban kinyílni, saját emberi gyengeségünkkel szembenézve. Ő nem akart kibújni a fájdalom és a veszteség, a megalázottság helyzeteiből, hiszen azért jött, hogy megélje és részesévé váljon az emberi sors tapasztalatának. Ez tehát minden egyes ember útja.

Őszintének lenni nagyon nehéz saját magunkkal, mert az egó azt hiszi, hogy mindent elveszít, amitől eddig biztonságban érezte magát.

Ám ez a biztonság csak látszólagos, hiszen milyen szeretet az, amelyik nem fogadja el a bennünk lévő sötétséget, fájdalmat, haragot, tehetetlenséget, gyászt, reménytelenséget, irigységet, ítélkezést, féltékenységet, aggodalmat és sorolhatnám.

Visszaugrás a navigációra

Szólj hozzá!

Szólj hozzá

Visszaugrás a navigációra

Visszaugrás a navigációra