Koronavírus 2020 – ban Egyéni felelősségünk és lehetőségeink MOST

    A tavalyi évben  több, mint 150 ember keresett fel egészségügyi – lelki – életvezetési
problémája kapcsán és tisztelt meg a bizalmával,  hogy feltárja legbelsőbb magánügyeit, lelkének kozmikus labirintusát. Spirituális ember lévén a problémákat mindig is a személyes lélekben nem megoldott, elsődlegesen
egyéni – karmikus, másodlagosan generációs megközelítésben látom és láttatom.
Ezért tartom fontosnak, hogy ezekben a nehéz időkben megszólaljak és elmondjam, amit gondolok a kialakult helyzetről. A cikk megírásához segítő kártyákat használtam, melyek segítettek rámutatni a probléma valódi hátterére, a csatolt képeken jól látszik, hogy mit sugall az ég.
    Mindannyian, akik élünk a Földön egyszerre vagyunk valódi otthonunktól távol lévő
lelki – spirituális lények, akik földi teszteket, vizsgákat kapunk az égi világból és egyszerre vagyunk a Földön élő, a sűrű fizikai anyagban a boldogságot kereső egyszerű emberek, akik sokszor belesüppedve az anyagi világ vonzásába elfelejtjük, hogy a lelkünk a valódi oka az itt létünknek, történéseink és leckéink alfája és omegája.
Ezért a  jelen helyzettől egyikünk sem határolódhat el közömbösen, mondván, hogy semmi közöm hozzá, oldják meg mások, nem bagatellizálhatjuk el, a világméretű járvány súlyosságát egyéni szinten komolyan kell vennünk, mert ha nem történik egyéni felelősségvállalás, a probléma mutálódik és egyre súlyosabban jelenhet meg, egyre erősebb leckéket hozva, amiket egyre lehetetlenebb lesz figyelmen kívül hagynunk, ha nem változunk emberiség szintjén, a lelki megtisztulást keresők kritikus tömegét elérve.

Az univerzum, a tágabb csillag otthonunk     
     Az „amint fent – úgy lent” és az „amint kint – úgy bent” elve arra vonatkozik, hogy egy kisebb egység, egy  nagyobb egység része, így minden mindennel összefügg. Minden olyan helyzet, ami világszintű összefogást igényel, arra utal, hogy egy időre félre kell tennünk egyéni vágyainkat, céljainkat, túlzó önzőségeinket és meg kell látnunk azt, hogy mi magunk is egyéni szinten egy nagyobb egység részeként létezünk. Az univerzum nagy törvénye a szabad akarat, mely nem jelenti azt, hogy, amit akarunk, az nekünk való is lenne. Egyéni lelkek vagyunk, akik egyéni döntés alapján választásuk szerint emberként párkapcsolatot, ezt kibővítve családot alapítanak  és élnek egy nagyobb egység részeként, egy társadalom, egy nemzet, egy faj ( rassz) tagjaként a Föld nevű bolygón, az univerzum egyik csillagzatán. Ami az univerzumban történik, gondolok itt például egy meteor becsapódására, vagy az ózonlyuk elvékonyodására, vagy az űrszemétre, az egyéni szinten is hat ránk, hiszen minden Földön élőnek meg kell védenie magát e külső tényezőktől. A laikus emberek helyett teszik ezt mindazok, akik hivatásuknak választották a Föld védelmét. A Föld légköre és a világűr között nincs éles határ! Persze nem várhatjuk el magunktól, hogy a nap minden percében a tudatában legyünk, hogy minden pillanatban kegyelemben részesültünk, amikor elkerültünk egy meteor becsapódást vagy a Nap sugárzása még nem perzselte fel a Földet vagy éppen megmenekültünk egy kisbolygótól, ami majdnem összeütközött a mi bolygónkkal. A jelenlegi ügy közös ügyünk, akár egymástól nagyon távol élő népek közös ügye, mégis egyéni szinten is felelősek vagyunk.

Az egyetemes egó születése és hányattatásai
     Nem az ítélkezés, hanem a mélységes együttérzés késztet e sorok írására, mert mint mindenki, én is átestem szükségszerűen ezeken a tapasztalatokon.
Kezdjük a legelején. Mindannyiunk egójának születésénél járunk, most sírt fel és lassan építkezni kezd mindabból a fájdalomból, melyet kénytelen volt elszenvedni másoktól, akár azzal, hogy azonosult a környezetében látott mintákkal, akár azzal, hogy (szükségszerű) korlátozásban – fájdalomban részesült. Álljon itt egy példa arra, hogyan születik meg az egó fájdalmas tapasztalatokból. Amikor a családomban nem mutatták meg, hogy fontos és értékes vagyok, akkor helyette pótcselekvésként okos lettem és érteni akartam a felnőttek világához. Nem tiszteltem magamban a gyermeket, aki még sok mindent nem tud. Túlkompenzáltan nagy akartam lenni, mert frusztrált minden, amihez nem értettem még és rettegtem attól, hogy lelepleződik, hogy kiderül, hogy még nem vagyok jó valamiben és nem értek egy csomó dologhoz, amihez a felnőttek igen. El akartam kerülni minden olyan helyzetet, amiben megszégyenülhetek. Így vesztettük el kollektíven azt az érzelmi biztonságot, azt az ártatlanságot, mely a csillag otthonunkban és édesanyánk méhében még megvolt. Így vesztettük el azt az egységélményt, mely együtt rezeg a természettel, anyánk szívének dobbanásával összhangban, önmagában, a létezésünk derűjében még megvolt. Így vesztettük el azt a mély békét és szeretetélményt, melynek nincs szüksége semmilyen visszaigazolásra, mert a teljesség állapotában van. Folyton összehasonlítottam magam a felnőttekkel, az ő eredményeikkel, képességeikkel. Eltávolodva  legbelső, intuitív lényegünktől elvesztettük a bizalmat és a szeretet belső forrásunk felé és a külső világ felé fordulva igyekeztünk sikerélményekre szert tenni, megfelelni és kielégíteni a belső hiány sürgető nyomását. Így váltunk fogyasztókká. Egy hamis világ kétségbeesett fogyasztóivá. Faltuk a tudást, faltuk a sikereket, faltuk a nagyrabecsülést, hogy ezekkel pótoljuk a belső szeretet űrt. Biblikus idézettel élve így estünk ki a Paradicsomból.

Istenek és Istennők
Amikor gyerekek voltunk, a szüleink ( nevelőink) voltak a mi isteneink.
Az ő mintáikat és törvényeiket fogadtuk el a mi törvényeinknek,  szentnek és sérthetetlennek kezeltük őket, még akkor is, ha legbelül vagy tudatosan haragudtunk rájuk vagy fájdalmat éltünk át miattuk. A tudatalattinkban az elszenvedett igazságtalanság óriásivá nőtt és a jelenben nehezítetté tesz minden olyan helyzetet, ahol fegyelmet kérnek tőlünk vagy azt, hogy mi szabályozzuk saját magunkat. Felnőve, kialakult bennünk egy fájdalmas istenkép, akivel azóta is harcban állunk, nem akarjuk tudomásul venni a hatását az életünkre.
Így lettünk lázadókká! Ez a második kiesés a Paradicsomból, mely még távolabb sodort a csillag otthonunktól. Felnőttként, végre azt tehetünk, amit csak akarunk a mi isteneink és istennőink nélkül!

Hogyan él egy vírus és hogy szól ez rólunk, emberekről!
    Most végre nem szólnak már bele, hogyan élünk. És elérkeztünk a veszélyhez ezzel a mondattal. Múltbeli korlátozottságainkért a jelenben akarunk kárpótlást venni és hamisan felhatalmazzuk magunkat olyan dolgok megtételére vagy birtoklására, megélésére, melyeken valójában nincsen áldás az égi szférából. A korábbi tudás falásból tudomány és technika lett, mely sokszor öncélú és nem gondol bele a hosszú távú következményekbe. A sikerek anyagi javakban mérhetők lettek, mellyel szándékunk lett elnyerni a világ nagyrabecsülését. A természettel való harmóniánkat felváltotta egy mesterséges világ, ahol a korábbi értékrendek megsemmisülni látszottak. Úgy, mint szeretet, becsület, etika, tisztelet, harmónia, hitelesség, őszinteség, kölcsönösség, bizalom, segítőkészség az okosság, a rafinéria, a kiskapuk keresése, az érdekek mindenhatósága és az ebből fakadó minden felett állás bőszült lángjának martalékaivá váltak és mindez köszönhető annak a fájdalomnak, ahol az egyszerű ártatlanságunkkal nem mentünk semmire. Pedig próbáltunk mi sokszor újra gyermekek lenni, ahogy a NAGY TANÍTÓ mondja, de nem értünk el vele a külső világban sikereket.
    Az egó nincs egyensúlyban  a lélek vagy a lelkiismeret ( a lélek ismerete)  szabályozása nélkül, mert nem ismer határokat és nem ismer korlátokat, nem tud megálljt szabni birtoklási vágyának, mert semmilyen visszajelzés nem elég neki ahhoz, hogy átélje az elégedettséget. Igen, ahogy a vírusok sem tűrik a korlátozást. Mindannyiunkban van olyan késztetés, ami nem tűri meg a szabályozást, ez vezetett az értékrendek felborulásához.
Az, hogy hogyan bánunk egymással egyéni szinten, mennyire van bennünk tisztelet egymás felé, a bolygónk felé, ahol élünk. Mennyire gondoljuk magunkat a világ urainak. Mindannyiunk egója nem tudja, hogy belső elégedettsége és megnyugvása a lélekkel való kapcsolatból ered, amely csak a befelé fordulással érhető el, hogy ráébredhessünk, hogy a külső sikerek és élmények habzsolása sokszor mind csak fájdalmas és keserű pótlék, hogy bebizonyítsuk, hogy igenis értékesek és szerethetőek vagyunk.

Egyéni karmák – fájdalmas sorsok
Isten és a szeretet nevében
sok fájdalmat okoztunk már egymásnak az emberiség történetében, ezt a tudatalattink tárolja, emiatt nagyon könnyen elhatároljuk magunkat Istentől és a szeretettől,(a szeretet törvényeitől) mint tiszta ősképektől és a valódi egységélmény lehetőségétől. Lekapcsolódtunk a szívünkről, mely pedig jó iránytű lehetne a nehéz időkben. De túl sok bántást kaptunk és már nem akarunk rá hallgatni. Így vész el az ősbizalom is saját vezéreltségünkben, mely a szeretet alap feltétele. Ahogy a szüleinkben sem tudtunk megbízni, pont úgy elkezdtünk nem bízni istenben és csalódtunk a szeretetben. Már nem hiszünk a halk, belső vezérlésnek épp ezért nem tudjuk, hogy szükségünk van korlátokra, melyek ha a belső intuíciónk jól működik, magunktól érezzük, hogy mi helyes és mi nem az.

Eltávolodtunk az isteni égi forrás vezetésétől.
Elfordulva a belső biztonságtól keressük a biztonságot a világi javakban és élményekben főként túlélő  üzemmódra kapcsolva minden kell, ami egy picit is emlékeztet a forrásra.
Az emberiség kollektív tudatában a rengeteg fájdalom, a háborúk,a járványok, az éhínség és a félelmek szülte bizonytalanság most is él és generációról generációra öröklődik. Ez lehetetlenné teszi az ördögi körből való kilépést, mert a kilépésnek feltételeznie kell, hogy nem isten a hibás és az élet maga támogatja az emberiséget.

A jelenünk felelőssége avagy
A megtisztulás szükségessége
A súlyosbodó problémákat már nem lehet a szőnyeg alá söpörni, mert a szabad akarat veszélyes, ha nem fogadjuk el, hogy még nekünk is szükségünk van tanítóra és  tanításra az égi szférákból. Még most is lázadó gyermekek vagyunk. DE! „Istentelenné” váltunk és nincs bennünk alázat felfelé, azaz a bennünk lévő magasabb igazság felé.
Egy isten vagy felső vezetés nélküli világban mi ( az EGÓ) hisszük magunkat isteneknek, akiknek nincs szükségük útmutatásra, felsőbb igazságra, törvényekre. Mi akarunk lenni a megmondó emberek, akik szembemennek és lázadnak minden korlát ellen, amit mások szabnak felettünk. Nem akarunk semmiféle alárendelődést vagy áldozatot hozni. Nem tűrjük a korlátozást, mert azt a szabadságunk elvételének értékeljük.
És mi szabadok akarunk lenni minden áron!  És ez tökéletesen érthető! Hiszen már gyermekként a szüleink korlátozásából  elegünk lett, ahogy aztán később jött az iskola szabályrendszere, ami újabb törést okozott a lelkünkben.
     Ezeknek  a lelki töréseknek már nem vagyunk a tudatában, mégis ezek irányítanak bennünket tudat alatt. A lelki törések eltávolítottak bennünket attól a mély intuitív részünktől, mely folyamatos összeköttetésben áll a lelkünket feltöltő belső forrással
( istennel
) és azt a folyamatos örömöt és derűt biztosítaná,  mely abból fakad, hogy lélekként létezünk lélektestvéreink között. Amikor elveszítjük a belső forrásunkkal a kapcsolódást, akkor kifelé fordulva a boldogságot az anyagi világban látjuk meg csupán, melyből egyre több inger kell, hogy csillapítsa belső éhségünket. Kifelé fordulva habzsoljuk az ingereket, egyre több kell és egyre változatosabb ingerek.
    Minél távolabb kerülünk a lelkünktől, annál éhesebbek leszünk, míg hedonista módon gátlások nélkül felfaljuk a bolygót.  Az élet pedig minden pillanatban megkérdezi, hogy most éppen ki vagy! Ezt hívjuk vizsgáknak. Tudsz e a magasabb akarattal – a lelkeddel összhangban létezni és belső döntésedből, szabad választásodból engedelmeskedni vagy lázadsz?!?! és jól akarsz járni, a Carpe diem jegyében kielégíteni a pillanatnyi szükségleteidet, mert egy Isten nélküli világban ez lesz az egyetlen cél.
 A kérdés az, hogy bármi is a jelen helyzet kiváltó oka, mindig egyéni szinten történhet megváltódás. Mert bár lehet a fő ok, hogy Amerika megirigyelte Kínától annak dübörgő gazdaságát és szándékosan fejlesztette ki a világméretű járványt vagy felfalt egy vadon élő állatot és mindent behabzsol, ami mozog, mindent birtokolni és uralni, kontrollálni akar és megélni az összes késztetését, az egó érhető tetten minden túlzás és gátlástalanság mögött, a sérült, falánk és kielégíthetetlen, mindannyiunkban ott lévő álruhás felelős, mely szabadságában már nem látja, hogy csak kényszerűségből és tehetetlenségből működik így, mert lénye mélyéből a sötétség vágyik a fény és a szeretet után, ahol újra békére talál és végre lufiként megadóan pattanhat szét, mint az óceán hulláma, beleomolva és feloldódva otthona, a végtelen óceán méhében. Ehhez kell a felismerés, ehhez kell a belátás, ehhez kell az, hogy merjük újra vállalni kicsinységünket felismerjük magunkat a végtelen óceán egyetlen hullámaként.

Mire ad lehetőséget a magunkkal levés?
Lehetek én is az az egy?
Nagyon fontos, hogy ne keressük a kiskapukat, mert persze, hogy azokat mindig fogunk találni! Ne akarjunk túljárni a „ törvények, az azt hozók és az azt betartó
 „nagy többség”  eszén.  Lesznek 99 fős rendezvények, ahol finom kárörömmel verődhetünk majd össze, egyszerűbbnek tűnik majd elutazni jó messzire, ahol még nem is hallottak a járványról. Egyszerűbb lesz folytatni azt az életmódot, amit eddig éltünk és nehezünkre fog esni nem találkozni azokkal, akikkel szeretnénk. Mindannyiunknak le kell mondania dolgokról. Meg kell látnunk azt, hogy ez az időszak tökéletes lehetőség arra, hogy szembenézzünk. Felértékeljük a kapcsolatainkat, pihenjünk, átértékeljük az életünk prioritásait, hogy újra átéljük a természettel való egységet és a vele való megbonthatatlan összetartozást. Amíg egészségesek vagyunk, nem értékeljük az egészségünket, amíg nem élünk át veszteséget a kapcsolatainkban, nem tudjuk értékelni azt, aki mellettünk van.
Amíg nem fájt még a szeretet hiánya, nem értékelődik fel a szeretet megléte.

És ha félek?
Ismerjük fel magunkban, hogy félünk! A félelem segíti azt, hogy őszinték legyünk saját magunkhoz. A félelem mélységeiben nem elveszni kell. Amikor a félelem irányíthatatlanná válik bennünk, azt hívjuk pániknak. A félelem energiáját még jobban elmélyítve észrevehetjük, hogy nem szívesen mozdulunk ki otthonról, csak ha nagyon muszáj, nem szívesen érintkezünk, arra van igényünk, hogy magunkkal legyünk és azokra van igényünk, akik a legközelebb állnak hozzánk lélekben, ez lehet a családunk, vagy néhány  közeli barátunk, akikkel őszinte kapcsolat fűz egymáshoz. A világméretű félelem óriási lehetőség lehet arra, hogy leírjuk az érzéseinket, gondolatainkat, amik most felszínre kerülnek bennünk. Kiírjuk magunkból, ezzel átalakítva ezt a mély energiát. Ez a helyzet jó esélyt ad arra is, hogy megfigyeljük magunkat, hogy kik vagyunk akkor, ha éppen nincs ránk szükség, tudjuk e magunkat értékesnek érezni a munkánk miatt felvett szerepeink nélkül is.
Vigyázzunk, nehogy úgy nézzünk egymásra, mint akik a halált hozzák egymásra.
Ha valaki előveszi a zsebkendőjét, még nem jelenti azt, hogy megfertőz.
Ne lássuk egymást ellenségnek, hisz egy csónakban evezünk, ugyanannyi esélyünk van megkapni, mint elkerülni a fertőzést.

Kincsek bennem és az otthonomban
Minden történés mögött egy mélyebb szimbolikus tartalom fedezhető fel.
Gondoljunk bele, hogy mennyire eltávolodtunk a lelkünktől és mennyire váltunk a sűrű anyag kiszolgálóivá, ha a befelé fordulás szükségességét csak így értjük meg.
Túl sok volt az információ befogadás és nem láthattunk rá, hogy milyen kincsek szunnyadnak bennünk, esélyünk sem volt megélni saját kreatív részünket.
– Most itt a lehetőség figyelni magunkra. Fontos, hogy a jövőbeni céljaink, terveink megmaradjanak, ahogy az is, hogy ne szigetelődjünk el másoktól, de az is, hogy az otthon maradásban meglássuk a rendkívüli lehetőséget.
– Tájékozódjunk hiteles forrásokból és maradjunk szolidárisak másokkal, kérdezzük meg a környezetünket, hogy miben tudunk segíteni nekik.
 – Ne a túlélés, hanem a helyzet lehetőségeinek kiaknázása lebegjen a szemünk előtt!
– Most mindenre lehet időnk, amit eddig félretettünk. Nézhetünk filmet, hallgathatunk jó előadásokat ( nem csak a vírussal kapcsolatosan) és elővehetjük kreatív énünket, írhatunk könyvet, verset vagy festhetünk, alkothatunk, főzhetünk, süthetünk.
– Lássunk optimistán, de realistán, megtéve a szükséges óvintézkedéseket. Az otthon maradást ne fogjuk fel szabadságnak, hanem inkább önkéntes megvonásnak, lemondásnak. Éppen böjt időszak is van.
 – Itt a lehetőség egy kiadós takarításra, együtt játékra a családdal vagy együtt tanulás a gyerekekkel. 
És próbáld meg beépíteni az életedbe a relaxációt, meditációt vagy csendes elmélyülést, ez később is hasznos lesz, mert nem szed szét a világ, ha le tudod választani magadról a külső ingereket.

Mert lélekből való vagyok
S mert mégis csak isten gyermeke vagyok       Vigyázzunk magunkra és egymásra!
IS TEN – azaz TE IS TENMAGAD  – TE IS ÉN
És itt a lehetőség keresni magadban a többet, mint az anyagi mivoltod.
Nem kell, hogy koronás – királynak kiáltsunk ki egy elburjánzott, a lelki igazságon túlnőtt sérült és eltorzult gátlástalanul tomboló működést. Megszelidíthetjük.
Újra gyermekké tehetjük, aki képes együttérezni a világgal és magaddal.
Nem kell ítélkezni azok felett sem, akikben látod a túlburjánzott egót.
    Amikor igazán átéled a világ helyzetét, felébred benned a szeretet és a tenni vágyás, felébred benned, hogy mennyire porszemek vagyunk és az isteni szféra segítsége nélkül nem tehetünk semmit. Felébred benned, hogyan tagadtad meg magadban az istenivel való kapcsolatot és keresni kezded. Ekkor átélheted, hogy a szabad akarat törvénye miatt kérned kell a beavatkozást az életünkbe, a világ sorsába.
És kívánni fogod a kapcsolatot mindennél jobban. Mint ahogy a gyermek sír, hogy karjába vegye az édesanyja. A bennünk lévő sötét sír a fény után! A csepp sír az óceán után! Talán megérnek benned saját imád első szavai és bekapcsolódsz újra az emberiség közös sorsába, mert átéled, hogy egy csónakban evezünk, egy az utunk, egy a végzetünk, egy a sorsunk… egy és oszthatatlan Egységben létezünk.

Bocsáss meg Uram!       Nem tudtam, mit cselekszem!
Fényedért kiáltunk! Tisztaságért! Megtisztulásért!  Szükségünk van rád Uram, nélküled elveszünk! Elveszünk a kegyelmed híján, nézz le ránk édes édes Uram!

Megjelent 2020.márciusában az Alkotónők webmagazinban

Visszaugrás a navigációra

Szólj hozzá!

Szólj hozzá

Visszaugrás a navigációra

Visszaugrás a navigációra