Állj félre a teremtés útjából!

Amikor igazán vágyunk valamire, az mindig a szívünkből fakad. Azt érezzük, hogy hiányzik még valami, amitől teljesebbé válhatunk. Szeretnénk, ha lenne valamink vagy valakink, ami vagy aki nincsen, szeretnénk, ha megszűnne egy rossz élethelyzet, amiben vagyunk, vagy szeretnénk, ha képesek lennénk hatni egy másik emberre, akin valami velünk kapcsolatos dolog múlik. Elképesztő módon tud fájni valaminek a hiánya és keressük az okát annak, hogy miért nincsen. A hiányokra adott reakcióink nagyon sokszor vezetnek hibás döntésekhez. Gondoljunk csak a szerelem miatti gyilkosságra vagy amikor elkívánjuk azt, ami a másik emberé.  A hiány fájdalma felszabadítja bennünk az ösztönös indulatokat, a tudatalattinkban lappangó nem tiszta késztetéseinket. Ezt a kérdést most 2 oldalról fogom megközelíteni és az önmunka már ott elkezdődik, hogy ki kell választanod, vajon a te problémád megoldására melyik irány alkalmasabb.

Kezdjük az első megközelítéssel.

Az igazság az, hogy mindaddig nem tudjuk megkapni a vágyott dolgot, amíg teljesen el nem engedjük annak a vélt fontosságát az életünkben.

De miért kellene elengednem, ha egyszer akarom?

Hadd kezdjem egy megdönthetetlen állítással: Nem a tested vagy! Csak használod! A testedben vagy, onnan nézel ki a szemeiden keresztül. Használod a lábaidat, a kezeidet, a szádat, a füleidet is. Valami megszületett ebben a testben, ami fenntartja a létedet. Nevezzük életnek vagy tudatnak, sőt legyünk merészek a lélek szót használni. Amikor felnővünk, a szüleinktől a legritkább esetben halljuk, hogy van bennünk egy esszencia, ami, ha a testünk nincsen, az akkor is van és ami a legfontosabb, sérthetetlen és örök. Ugye világos, hogy úgy nőttél fel, hogy csak a testedet látták belőled? És az világos, hogy ennek következményeként most is a testeddel azonosulsz? Ha ügyesen, az elvárásoknak megfelelően működtél, akkor szerették ezt a testet, ha éppen nem, akkor elutasították, esetleg kellemetlen érzeteket okoztak neki. Na már most, amikor bármilyen lelki hiányt élsz meg, valójában a testnek a hiányait éled át. A testedet akarod biztonságban tudni a külső forrásokon keresztül, legyen az megszerzése egy kapcsolatnak vagy egy tárgynak, vagy testi – lelki kellemetlenség, fájdalom elkerülése.

A biztonság iránti igény visz bele a külső dolgoktól való függésekbe?

Nem vagy tudatában az egyetemes léleknek, annak a végtelennek, ami a tested belsejét tölti ki. Ha ugyanis ennek a tudatában lennél, nem fájna semmilyen hiány, mert az esszencia te magad vagy, csak elfelejtetted. Amikor erre felébredsz és átéled, maga vagy a végtelen szeretet, teljes és egész. Ki tudja, mióta nem vagy már a tudatában annak, hogy az egyetemessel mindig kapcsolatban vagy. Sok – sok testen keresztül, sok – sok tapasztalatot szereztél már. Rengeteg olyan dolgot tehettél, melyek elkövetése közben nem tudtad, hogy saját magad része ellen vagy, s persze sok mindent tettek veled mások, akik szintén nem voltak az egység tudatában. Az egyetemes magához hívja a részeit, akik elfeledkeztek a vele való egységről.

Álljon itt egy idézet, mely abszolút választ ad erre a kérdésre.

„Az ember szempontjából így hangzik a döntő kérdés: vállalod-e a végtelent vagy sem? Ez életének kritériuma. Csak akkor nem vesztegetem érdeklődésemet semmiségekre és csekély jelentőségű dolgokra, hogyha tudom, hogy a határtalan a lényeg. Ha ezt nem tudom, akkor ilyen vagy olyan tulajdonság kedvéért, amelyet személyes javamnak tekintek, ragaszkodom hozzá, hogy a világban számítsak valakinek. Tehát, mondjuk, a tehetségem vagy a szépségem miatt. Minél erősebben ragaszkodik vélt tulajdonához az ember, és minél kevésbé érzi meg a lényeget, annál kevésbé elégíti ki az élete. Korlátozva érzi magát, mivel korlátozottak a szándékai, ez pedig irigységet és féltékenységet szül. Megváltoznak a vágyak és a beállítódás is, ha megértjük és érezzük, hogy már ebben az életben hozzákapcsolódtunk a határtalanhoz. Végső soron csak a lényeg révén számít valaminek az ember, és ha az nincs a birtokában, akkor elrontotta az életét. A másik emberrel való kapcsolatban is az a döntő, vajon kifejeződik-e benne a határtalan vagy sem. „Carl Gustav Jung. Tehát, már értjük, hogy nem a vágyott dolog tesz teljessé. Nem a vágyat kell elengedni, csak a függést a vágyunk tárgyától.

A másik megközelítés: Nem elengedni kell, hanem pont, hogy nagyobb hittel többet tenni érte, gyógyítani a lehetségesség kérdését.

Szabad nekem egyáltalán többre vágyni? Lehet nekem olyan érzésem, hogy van még a világon olyan tapasztalat, amit nem éltem át! Voltál már dühös és frusztrált, amikor nem sikerült valami?

Sokszor találkozom azzal a jelenséggel, hogy valamilyen tevékenységet nem magáért a folyamatért teszünk, hanem kizárólag a cél érdekében, ami a folyamat befejezését követi. Kollektív probléma, benne maradni a folyamatban és átélni, élvezni azt. Az érte kapott jutalom sokkal fontosabbá vált, mint maga az út, ami elvezet a jutalomig. Gyerekkorodban dicsértek meg már azért, mert élvezted a gereblyézést? Vagy mert boldoggá tett, hogy kivitted a kutyádat sétálni? Esetleg, mert jól esett a házidat megírni? A legtöbbször nem a folyamatot, hanem a végeredményt nyugtázzák és dicsérik vagy ítélik el. Hol itt a probléma?

Ha megtanultuk, hogy csak az eredmény teszi a szüleinket boldoggá, nekünk is ez fog számítani. Mi is csak ettől leszünk boldogok, ez vezet ahhoz a jelenséghez, hogy függünk az eredménytől, s mivel nagyon sokszor nem sikerült kicsalni a szüleinkből a dicsérő szót, most sem vágyunk többre, mint amink már megvan, nehogy újabb kudarccal kelljen szem benéznünk. Amikor eredményesnek érezzük magunkat, ezzel nincs semmi baj, de ha éppen nem?  Ilyenkor nem tudjuk, hogy van választásunk az eredmény – cél helyett magára a folyamatra figyelni. Amikor cseperedünk, minden elveszti az izgalmasságát, ha az eredmény hajhászása tölti ki a képernyőnket. Az elme mindent, amit egyszer már tapasztalt, az ismert jelenségek közé sorolja, épp ezért az „érdektelen” kategóriába kerül. Ugye az ötödik szelet Dobos torta már nem nyújtja azt az élvezetet, amit az első. Ugye, ha 12 –szer láttál egy krimit, már nem fogsz úgy izgulni, mint elsőre. És így silányul el az a rengeteg szépség s csoda is, ami körül vesz. Gondolj vissza a gyerekkorodra, mennyire tudtál örülni annak, hogy futkározol a réten vagy a téren?

Próbáld ki! Állj félre a teremtés útjából!

Nem te teremtesz, te csak a csatornája vagy annak, amit az univerzum meg szeretne valósítani. Az egónak szükségszerűen korlátokba kell ütköznie, hogy felébredjen a mindenhatóság évszázados álmából.  Ezt a nagy tanítók mind tudták és fennen hirdették. A minap szemtanúja voltam egy verekedésnek a villamoson. Jézust hívtam segítségül és pár percen belül megnyugodtak a részt vevők.

 Mert a tanítás ma is él!

Elavult lenne a tiszta hit a mai egók harcos világában, ahol az egyik nyer, a másik veszít a domináns alapállás? Elavultak lennének Jézus tanításai, amivel egy tisztább földre vezet, ahol nincs ekkora polaritás, mert az erők kiegyenlítettek? Elavult lenne az, hogy szeresd a másik embert úgy, mint saját magadat? Hogy lásd meg benne a testvéredet és a közös sorsot, mely emberré tesz mindannyiunkat. Vagy tán idejét múlt lenne az, hogy ne építs a világra házat, mert isten országa benned van, azaz, hogy ha elmerülsz az emberi egó alkotta varázslatban, nem találsz valódi boldogságra.

Isten nélkül nem megy, túl sok a felesleges harc.

Mivel szoktuk csillapítani kínzó magányunkat ebben az isten nélküli világban? Túlzásokkal, melyek az agresszió finom és fondorlatos formái, bár nem vagyunk a tudatában. Túlevés, túlivás, drogok, gyógyszerek, testiség túlzásai, munka – túlhajszoltság, az ész és a presztízs bálványozása, túlbirtoklás, a szerzés felmagasztosítása és még sorolhatnánk. Ezek mind a világ élvezetei. A kulcs itt is a mértékletesség. Az agresszió azonnal felbukkan ott, ahol a lélek hiányosságait nem tudjuk betölteni. Mert maga az egó akar még többet, semmi nem elég neki. Igen, hogy tudjuk szégyellni magunkat, ha nem beszélünk nyelveket, vagy hiányzik egy fogunk, vagy a gyerekünk nem színötös mindenből. Elkorcsosulnak a valódi értékek és felüti fejét a válság. Válság bennünk, aztán a kapcsolatainkban, a családunkban, kisebb közösségeinkben, a társadalomban és végül az egész bolygón.

Van ebből kiút?

A mértékletesség, az arany középút, melyből nem hiányozhat a csendes meditáció és az istennel töltött idő. Nem a vallás, a hit a lényeg. A vallások csak utat mutatnak, ahogy minden mester óva intett attól, hogy őt kövessük. Az út a lényeg, melyet a mester mutat. Meg kell figyelnünk a túlzásainkat, a függéseinket a világ élvezeteitől. Persze, istent már kerestük többször és több módon. Semmit nem találtunk, hiszen a mi szemünk erre a dimenzióra van kalibrálva, nem képes felfogni az ezeken túli tartományokat. Finoman megjegyezném, hogy a denevér is jobban lát az emberi szemmel és a delfinek ultrahang segítségével kommunikálnak és érzékelik egymást, ahogy mi nem vagyunk képesek.

Légy az, aki vagy minden ítélet és előfeltételezés nélkül!

Elmesélek egy példát az életemből. Rendezvényen jártam, ahol a munkám kapcsán csupa jó dolog történt velem, lézershow és svédasztalos ebéd, szakmai bemutatókkal fűszerezve. Nem is beszélve egy híres magyar előadóról, aki a zenét élőben szolgáltatta. Elképesztően boldog voltam, a meghatottságtól könnybe lábadt a szemem, az öröm mindenestül átjárt, boldog voltam, hogy mindezt átélhetem. Kiosztottak egy kérdőívet, válaszolni kellett 3 kérdésre. A rendezvény végét egy sorshúzás zárta, a helyes megfejtők között kisorsoltak 2 értékes ajándékot. Elvittem a fődíjat.

Hogyan működik az univerzum és benne a teremtés?

1. Örülni tudtam minden apró szépségnek, ami fogadott, a kézműves levendula italtól kezdve, a helyszínen át, az ismert előadónak.

2. Nem akartam megnyerni semmit, csak boldog voltam és kíváncsi.
3. Hála volt bennem az életért és a jelenbeli tapasztalataimért.

Hogyan változik meg az életkörülményünk? Hogyan alakul át a vonzásmezőnk?
A teremtés folyamatos bennünk és általunk, de nem a tudatos szinten teremtünk, hanem a tudatalattinkból. Egyre vigyázz, hogy ne építs az emlékeidből, ne a múltad tapasztalataira építkezz! Azaz, mielőtt egy terved valóra válna, szükséged van a kiüresedésre. Meg kell adnod magadnak az újjászületés, a tiszta kezdet esélyét! Legyen terved és vidd bele a tüzet, de közben engedd is el és maradj szemlélődő. Ne várj eredményt, főleg ne tudd, hogyan fog majd megvalósulni, ne adj neki formát, légy ártatlan!

Vigyél bele sok – sok hitet és legyél hálás már előre a megvalósulásért. Áldás legyen a teremtéseden!