Marika bátor az életet választani a limfóma helyett

Marika 62 éves nyugdíjas

Amiért felkeresett :
Marika nehézlégzéssel és rendszeres fulladási rohamokkal keresett fel, melynek hátterében az orvosok limfóma
szerű nyirokmirigy duzzanatot fedeztek fel. A duzzanat a mellkason, a szegycsont alatt helyezkedik el.
Marika az orvosa tanácsára a betegségének a lelki okait is szerette volna megtudni, mert a limfóma orvosi
szempontból is a pszichoszomatikus betegségek közé tartozik.

Érzelmi folyamatok a jelenben:
Kiderítjük, hogy Marika életében visszatérő mozzanat az, hogy úgy érzi ő rossz és mások terhére van.
Emiatt bűntudat és önvád gyötri és nagyon haragszik magára. Most, hogy beteg, nem tud megbocsátani
magának, mert így úgy érzi, hogy még nagyobb terhet jelent a szeretteinek.
A legapróbb „hibákért” vagy tévedésekért bünteti magát.
Ezt a környezetében zajló folyamatok jól mutatják. Lánya szerint sokat beszél a halálról, az elmúlásról.

Feltárt okok: A beszélgetés során megtudtam, hogy Marikának volt egy balesete 2 évvel ezelőtt,
amikor is valaki nekiment frontálisan biciklivel és a mellkasának ütközött a kerékpár kormánya.
A kivizsgálás során a limfóma betegség vált gyanússá, habár a baleset előtt már jelentkeztek nála a nehézlégzés tünetei.
Erre mondják, hogy isteni szerencse volt a baleset.

Feltárt múlt
: A jelen kibeszélése után az is kiderült, hogy 10. gyerekként született meg 50 éves édesapjától,
aki előzőleg vakcinát kapott, amitől orvosilag kizárt volt, hogy fogamzó képes legyen.
Sok testvére halt meg torokgyíkban és a túlélő bátyái közül többen meghaltak , amikor elérték a 60 éves kort.

Marika hitrendszerei tehát:
Mindenki számára teher vagyok, mert elveszem a többiek szabadságát.
Bűnös vagyok, mert túléltem!
Megbocsáthatatlan, hogy 62 éves vagyok és még élni akarok.

Feloldás : Marika megértette, hogy ő nem áldozat, hanem harcos, hiszen minden fizikai törvény ellenére megszületett.
Megértette azt is, hogy a tudatalattija, követni akarta a generációs mintát és 60 éves korában
az egója kiadta a parancsot, amivel elkezdte leépíteni a szervezetét. Ahhoz a halál mintához nyúlt vissza,
melyet a generációja választott, ami a torokgyík –nehézlégzés mintája. Megértette, hogy nem bűn, ha élni akar,
a többiek szabad választásukból mentek el. Neki azonban a lelke célja felülírta az egója halálvágyát.

Visszaugrás a navigációra

Szólj hozzá!

Szólj hozzá

Visszaugrás a navigációra

Visszaugrás a navigációra